RÓLUNK

Az idegen nyelvek tanulására bejegyzett központ „LC SMART”, 2009-ben kezdte meg a munkáját. Az iskola a város központjában található: Szabadka, Május elseje utca 22/7 cím alatt.

Az „LC Smart”-ban a hallgatók megtanulhatják és fejleszthetik az angol, a német és az olasz nyelv tudásukat. A tanfolyamok olyan gyerekek, tinédzserek, egyetemisták és felnőttek számára vannak kidolgozva, akik szeretnék elsajátítani a felsorolt nyelvek egyikét vagy továbbfejleszteni a meglévő nyelvismeretüket.

A tanítást csoportmunka jellemzi. A gyerekeket korosztályuk szerint osszuk szét, míg a felnőttek egy előzetes szintfelmérést után, a tudásszintjükhöz mérten kerülnek a megfelelő csoportba. A nyelvtudás szintfelmérése ingyenes és nem kötelezi a hallgatót a nyelviskolába való beiratkozásra.

Szünidők

Az iskola év szeptemberben kezdődik és december 20-23.-ka között fejeződik be. A háromhetes téli szünetet követően, a második félév június 20-21.-ig tart. A húsvéti ünnepek alatt, valamint május 1.-én és 2.-án szünetel a tanítás. A többi napokon az előrelátott órarend szerint dolgozunk.

Feltételek

Az oktatás ára havi tagsági díjként működik. Ez azt jelenti, hogy a tagsági díj ára tartalmazza az esetleges elmulasztott óra árát is. A tanárral való egyeztetés után, a hiányzó órát be lehet pótolni. Az óráról hiányzó tanuló értesítve van az elmulasztott óra tananyagáról, így azt pótolni tudja a következő óráig.

A tagsági díj havi négy alkalmat foglal magába (heti egy alkalommal 2 iskolai órát), míg az egyéni foglalkozás egy órát, azaz 60 percig tart.

A havi tagsági díj ára alacsonyabb januárban és júniusban, mivel ezekben a hónapokban 3 tanítási alkalomról van szó az iskolai szünet miatt

Júniusban egy alkalomat a záróvizsgára való felkészítésre szentelünk. A második alkalomkor felmérjük a tudást az elmúlt év anyagából, míg az tolsó órán kiosszuk a diplomákat, amely játékokkal, szórakozással és különböző kvízekkel teszünk színesebbé.

Oktatás

Az „LC Smart”-ban kizárólag az angol kiadó által kiadott könyvekből folyik az oktatás, amelyeket az angol nyelv továbbfejlesztésére dolgoztak ki. Amennyiben a tanulók igénylik a felkészítést egy –egy iskolai órára az általános vagy a középiskolában feldogozott anyagból, az óra egyik részében a kért anyagrészt feldolgozzuk.Az olasz és a német tanfolyamokhoz szükséges könyveket, az előadóval kell egyeztetni.